Hírek
2020. Július 29. 18:42, szerda |
Helyi sport
Forrás: cegled.hu
A labdarúgók térnek vissza elsőként
Közel fél év után rendeznek újra bajnoki mérkőzést a Zsengellér Gyula Sporttelepen és több, mint 240 nap után térhetnek vissza a szurkolók a lelátóra. Vasárnap elsőként NB III-as labdarúgó csapatunk lép pályára bajnoki mérkőzésen.
"Végre eljött ez a hét is, labdarúgó csapatunk megkezdi az új NB III-as bajnokságot!
Március 14-én játszotta felnőtt csapatunk utolsó bajnoki mérkőzését, az utána következő időszakban 10 mérkőzésünk maradt el a járványügyi helyzet miatt felfüggesztett bajnokságban. Azóta sok minden történt, öt játékos távozott és öt érkezett. Változás volt a szakmai stábban is és a bajnokságban induló csapatok számában is.
A felkészülési időszakban 6 edzőmérkőzést játszottunk, melyen 4 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség volt a mérlegünk. Bizakodva bárhatjuk, tehát a vasárnapi startot. Ahogy szurkolóink is, hiszen 2019. december 1-én, azaz több, mint 240 napja játszottunk utoljára bajnoki mérkőzést nézők előtt. Reméljük minél többen várják már a bajnoki mérkőzések adta élményt és minél többen látogatnak ki a Zsengellér Gyula Sporttelepre." - írja a cegledfoci.hu
Forrás: cegled.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
