Hírek
2018. Január 15. 21:04, hétfő | Helyi
A Honvédhoz igazoltak a Lőrincz testvérek
Hivatalossá vált, hogy az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz Tamás, valamint az Európa-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes, olimpiai ötödik helyezett Lőrincz Viktor 2018-tól a Budapesti
Cegléd után tehát Budapest következik, de nem szakad meg a kapcsolat a szűkebb pátriájukkal, mert – ahogyan Viktor is említette – ezentúl ceglédi otthonukból járnak majd Budapestre az edzésekre, versenyekre.
- Nehéz döntés volt, azt elmondhatom – kezdte a fiatalabbik Lőrincz-fivér. – Már csak azért sem nevezhetem egyszerű elhatározásnak, mert mindketten Cegléden kezdtük a birkózást, de mégis a váltás mellett határoztunk. Az új klub új kihívást is jelent, és hozzá kell tennem, hogy egy hullámhosszra kerültünk a vezetéssel, Gergely István, a Honvéd elnöke, Orbán Győző, a szakosztály elnöke, valamint Balogh Vilmos, a szakosztály vezetője is örömmel fogadott minket, tehát ennek a fontos évnek – ami a budapesti világbajnokság éve is – itt vágunk neki, jön az Európa-bajnokság, és a tokiói olimpia sincsen messze. A ceglédiekkel megmaradt a jó kapcsolat, korábban már jeleztük nekik, hogy tovább szeretnénk lépni, ők pedig elfogadták a döntésünket. A Honvédnál egy olimpiai bajnok, vagyis Majoros Pisti a vezető edző, tulajdonképpen minden feltétel adott ahhoz, hogy továbbra is sikeresek legyünk.
Lőrincz Tamás szintén méltányolta a ceglédi birkózó szakosztály vezetőinek hozzáállását:
- Sajnálták, hogy eligazolunk, de mégis pozitívan álltak a dologhoz – említette Tamás. – Ezután is ceglédinek tekintenek bennünket, mi pedig arról biztosítottuk őket, hogy mindenben, amiben lehetséges, számíthatnak ránk a jövőben is. Álmomban sem gondoltam, hogy az én pályafutásomba még belefér egy klubváltás, de ezt nem hagyhattuk ki, megpróbálunk élni a lehetőséggel. Az új kihívás nagyon jól is elsülhet, meglátjuk mire jutunk így együtt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
