Hírek
2014. November 26. 11:44, szerda | Helyi
42 évig állt névtelenül
Most már mindenki tudhatja ki áll a Kossuth téren
Dózsa Györgyre és az 1514-es parasztháborúra emlékeztek tegnap délután a Kossuth Múzeum és a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium november 25-ei közös rendezvényén.
A megjelenteket Hegedűs Ágota, a város alpolgármestere köszöntötte az évforduló alkalmából, aki arról is tájékoztatatta a hallgatóságot, hogy a Kossuth téren álló Dózsa-szoborra névtáblát helyezett el az önkormányzat. Somogyi József alkotása immár azonosítható a nem ceglédi látogatók számára is.
C. Tóth Norbert történész Dózsa György tetteit ismertette az előadásában. A fordulatos életrajz és a hiányos, olykor ellentmondásos források tükrében a keresztesek háborúja is új megvilágításba került. A ceglédi származású történész érdekes és ritkán hallható részleteket mondott ez az 1514. esztendő eseményeiről és szereplőiről.
Reznák Erzsébet múzeumigazgató a Dózsa-kultusz ceglédi történetéről beszélt. A „ceglédi beszédről”, az itteni Dózsa-emlékhelyekről, a parasztvezér nevét viselő intézményekről. Az előadásban szó esett a 20. század közepén életre kelő, Dózsához kötődő megemlékezésekről, a már megszűnt és a továbbélő hagyományokról, melyek régóta a ceglédi helytörténet jellegzetes elemei közé tartoznak.
![]() |
![]() |
A Cegléden álló szobor Dózsa György szobor 1972-es avatása óta névtelenül ácsorgott a Kossuth téren. Az évforduló kapcsán a szobor talapzata is új névtáblával gazdagodott, melyen a szobor főszereplőjének, valamint alkotójának neve is olvasható.

a Dózsa szobor felállítása előtt a Kossuth téren (1972. június 19.)
fotó: Kisfaludi István
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.


