Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2011. Október 07. 07:29, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

2,5 milliárdos kárt okozott a Négy Mancs?

2,5 milliárdos kárt okozott a Négy Mancs?

A Hungerit Zrt. keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságra a Négy Mancs alapítvány, és azok elnöke ellen jó hírnévhez fűződő jogainak sérelme, kártérítés, illetve eltiltás iránt - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

A cégnek mintegy 2,5 milliárd forint kára keletkezett, mintegy kétszáz embert kellett elbocsátaniuk - mondta Tóthné Kecskés Mária, a Hungerit Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. Hozzátette: a per célja, hogy lekerüljenek az úgynevezett feketelistáról, és visszaszerezzék a cég számára rendkívül fontos a német és osztrák piacot.

A tájékoztatás szerint a bécsi székhelyű, Magyarországon is működő Négy Mancs alapítvány 2006 novemberében nemzetközi kampányt kezdett a tömött libákból származó hús ellen, és feketelistát készített, amelyen több magyar cég neve is szerepelt. A Négy Mancs azt kérte az áruházláncoktól, hogy ne vásároljanak májat és húst olyan üzemtől, amely a listán szerepel, azaz részt vesz a tömésből származó áru előállításában, feldolgozásában. Az állatvédők kampánya után a német áruházláncok felfüggesztették a hízott liba forgalmazását 2008-ban. A legnagyobb magyar exportőrként ismert Hungerit Zrt.-nél az alapítvány nyomására 2008-ban leállították a hízottáru-feldolgozást, és csak miután így sem kerültek le a listáról, akkor indították újra.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos augusztus végén közölte, hogy vizsgálja a Négy Mancs - Alapítvány az Állatvédelemért működését. A Fővárosi Főügyészséghez fordult, kérve, hogy a hatóság az alapítvány működésével kapcsolatban folytasson le törvényességi vizsgálatot. A kormánybiztos a bíróságot is megkereste, hogy a birtokában lévő, az alapítvány gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot bocsássa rendelkezésére. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos egyebek mellett azt szeretné tisztázni, hogy a "közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt" milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány.

Az ügyben az ügyészség szeptember közepe óta vizsgálódik. (rá)

MTI

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás