Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2011. Március 01. 09:41, kedd | Helyi
Forrás: Club TV

15 éves a Cantate Gyermekkórus

15 éves a Cantate Gyermekkórus

A kórus 15 éves évfordulójának megünneplésére a városi sportcsarnokban került sor. A műsor nyitányaként Borlói Rudolf Az új iskolaigazgató című gyermekoperából Jöjjetek énekelni kezdetű dalt énekelték.

Az iskola igazgató megnyitójában elmondta, hogy az énekkar 1996-ban alakult meg Wendler Tibor vezetésével. A tanár úr a Táncsics Iskola és Garas Kálmánné növendékeként szívta magába a zene szeretetét és fertőződött meg életre szólóan a kóruséneklés, az ének szépségével, melyről Kodály ezt írja: Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.

A Táncsics Iskola mindig is ezt a kodályi alapvetést tartotta és tartja tiszteletben és ennek szellemében tevékenykedik. Tudjuk, a zenének központi szerepe van a nevelésben. A zenei élmény nyújtása pedig az iskola feladata, hiszen ennek befogadására a gyermekek a legfogékonyabbak, és ezt ki kell használni. Ennek legegyszerűbb és mindenki számára elérhető módja a karéneklés, amely magasabb szintű és igényesebb énekesi munkát, valamint sok lemondást, alázatot igényel. A hazai és nemzetközi versenyzés izgalma, a sikerek, a színpad varázsa, a közönség szeretete,a jó hangulatú utazások azonban kárpótlást adnak a próbák okozta fáradalmakra, nehézségekre, és mindenki nosztalgiával gondol vissza a kórusban eltöltött szép évekre. Ne feledkezzünk meg a karéneklés jellemformáló erejéről sem, hiszen a kórusban valóéneklés fegyelmezett, nemes lelkű, közösségi embereket nevel.

A kórus a 15 év alatt 9 ország 24 városában énekelt. 35 versenyen szerepelt és 51 díjat szerzett. Kétszeres kiemelt nívódíjas együttes, hatszoros Év Kórusa cím tulajdonosa, 2002-ben Tourban fogadja a kórust az UNESCO magyarországi nagykövete, ifjú Farsang Árpád. 2004-ben Cegléd testvérvárosában, Mühldorfban elsőként képviselte a város zenei kultúráját a kórus. 2006-ban találkozott Kodály Zoltánné Péczeli Saroltával a budapestiSzékelyfonó előadáson. Két CD lemezt adott ki 2001-ben és 2005-ben. A magyar Rádió 6 alkalommal készített műsort a kórussal.

A kórus vendégei voltak: Sebestyén Márta é a Muzsikás együttes, Szalóki Ági, a Hot Jazz Band, Szent István Király szimfonikus zenekar, a Fool Moon énekegyüttes, Szabó P. Szilveszter és Szekeres Adrienn. Elmondhatjuk, hogy ez a 15 év munkás, dolgos, de sikerekben is rendkívül gazdag, termékeny időszak volt, mely sikerek nem csak a Táncsics Iskola, hanem egyben Cegléd város és Magyarország sikerei is voltak. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy e sikerek a szülők, a családok hathatós támogatása nélkül nem jöhettek volna létre. Ezúton köszönjük meg nem kevés anyagi és erkölcsi segítésüket és áldozatos munkájukat. – mondta a rendezvény megnyitásikor az iskola igazgatója Réthi Mária.

A műsorban hallhattuk a kortárs zeneszerző, Karai József műveit, Otto Fischer kórusművét Béres Judit szólóénekével, természeten Kodály Zoltán kórusműve sem hiányozhatott a repertoárból. Az est fénypontja volt a Viva la Musica közös eléneklése a vendégekkel és a szülőkkel. A szünetet követően a színpadon láthattuk és hallhattuk a Holdviola együttest, akik zárásként a Cantate gyermekkórussal közösen énekelték el a finálét.

Fotó: Kisfaludi István

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció