Hírek
2010. December 06. 09:13, hétfő |
Helyi
Forrás: Club TV
100 évesen elhunyt László Ilona
László Ilona 2009. december 31-én töltötte be a 100. életévét. Akkor még őszintén reménykedett, hogy 101. születésnapját is a Ceglédi Nagytemplom református egyház közösségével ünnepli.
Sajnos, idén november végén megtért a mindenhatóhoz. Hánka Levente nagytiszteletű úr - aki tanítójának is vallotta Ilonka nénit – búcsúztatta a református imaház nagytermében felravatalozott halottat. Igaz, csak 15 éve élt Cegléden László Ilona, de magatartásával, támogató tevékenységével őszinte elismerést váltott ki az egyházközösség tagjaiban. Ő, aki jólétben élt férjével Amerikában, azt mondta, hogy az a dolga, segítsen azokon, akiknek ennél kevesebbre futotta. 1909-ben született, majd a brassói zárdában nevelkedett, a második világháború után Németországban várta a helyzet jobbra fordulását, mint ahogy barátja, levelezőtársa, Vas Albert mondta, a csillagok állása változó, talán fordul az élet. Nem így történt, 1947-ben Minnesotába került férjével és a mintegy öt nyelven beszélő tanítónő állomásfőnök férjével háztartási alkalmazottak lehettek egy észak amerikai családban. Férje azt mondta, „viselkedjünk úgy, mint ha mi lennénk a tulajdonosok, ők pedig a vendégeink. Így biztos elviseljük ezt az állapotot.” Férje 93 éves korában hunyt el Kaliforniában. Ezt követően Ilonka néni hazatért, meglátta a ceglédi református templomot, és azt mondta, hogy „… itt jó lesz”. Azóta a református egyházközség aktív tagja, aki öltözködési tanácsokkal is ellátta Hánka Levente nagytiszteletű urat. „Mindig tegye fel a fejfedőt és öltözzön feketébe, mert ez is hozzátartozik egy vezető méltóságához.”
Club Tv – 2010. december 9., 12. és 13. adása
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 11. 13:04, szerda | Helyi
Tájékoztatás az elektronikus ügyintézés változásairól
2024. November 18. 13:30, hétfő | Helyi
Még mindig mozog a Föld
Szombaton is sokan nézték végig azt a látványos fizikai kísérletet, ami bebizonyítja, hogy forog a Föld. Ezúttal is a Református Nagytemplomban mutatta be Kis Lajos és Kozma Attila a híressé vált Foucault inga lengését.