HĂrek
2015. December 21. 15:14, hĂ©tfĆ | Helyi
đ VĂĄrkonyisok karĂĄcsonya
December 18-ĂĄn dĂ©lelĆtt szĂvet-lelket melengetĆ ĂŒnnepi mƱsorral örvendeztettĂ©k meg a 6. Ă©s 8. osztĂĄlyosok az iskola tanulĂłit Ă©s a szĂŒlĆket.
A téli szünet elĆtti utolsó napon a Várkonyi iskola tanulói karácsonyi díszek készítésével, közös énekléssel hangolódtak az ünnepekre, majd egy régen dédelgetett álom a „nagy” közös karácsonyi ünnepség is megvalósulhatott.
A helyszínt a Gál József Sportcsarnok biztosította, ahol az elsĆ elĆadás során a szülĆknek, meghívott vendégeknek, a második elĆadáson az intézmény diákjainak és dolgozóinak mutatták be az ünnepi mƱsort, valamint a végzĆs osztályok „Angyalok táncát” , az angol keringĆt.

Hunyadiné Darnyik Andrea tanárnĆ vezetésével a 6.a,6.m és 6.i osztályok hetek óta tanulták a karácsonyi szöveget, gyakorolták a lépéseket és a koreográfiát. A mƱsorban Hornyikné Takács Krisztina, Holló Erika és Zakar József tanárok is szerepet vállaltak. A 8. osztályosok szeptember óta készültek Hornyikné Takács Krisztina pedagógussal, hogy tánclépések pontosan a helyére kerüljenek, s az összkép tökéletes képet mutasson. A sok-sok próba meghozta gyümölcsét, hiszen gyönyörƱ ünnepi mƱsort láthatott a közönség.

A karácsonyi délelĆtt összehangolásában és szervezésében sok-sok segítĆ kolléga vett részt, kiemelve Bögös István igazgató, Balla-Gór Katalin, Verebélyi Csilla, Lefor Gyula, Csiszár Ágnes, Simonné Varga Ágnes, Szabó Andrea, Zakar József tanárokat.

Hunyadiné Darnyik Andrea a mƱsor fĆszervezĆje a következĆ gondolatokat fƱzte a karácsonyi ünnepséghez:-Szeretnék köszönetet mondani minden kollégámnak, aki a mƱsor elkészítésében részt vett, megvalósulásához lehetĆséget biztosított, illetve létrejöttét bármilyen formában támogatta. Külön szeretném megköszönni a 6.a,6.i,6.m osztályok és a 8. évfolyam keringĆseinek lelkiismeretes munkáját, a szülĆi munkaközösségek odaadó segítségét és iskolánk igazgatójának, Bögös Istvánnak készséges támogatását.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Várkonyi István Általános Iskola minden kedves Olvasónak!
Horváth Melinda
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Ăprilis 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar PĂ©ter: az oktatĂĄs a Tisza-kormĂĄny alatt stratĂ©giai fontossĂĄgĂș ĂĄgazat lesz
Az oktatĂĄs a Tisza-kormĂĄny alatt stratĂ©giai fontossĂĄgĂș ĂĄgazat lesz - Ărta a Tisza PĂĄrt elnöke kedden Facebook-oldalĂĄn azutĂĄn, hogy egyeztetĂ©st folytatott 15 kĂŒlönbözĆ fenntartĂĄsĂș gimnĂĄzium igazgatĂłjĂĄval.
2026. Ăprilis 14. 10:00, kedd | Helyi
OrbĂĄn Viktor nem adja fel, ĂșjjĂĄszerveznĂ© a Fideszt
KezdĆdik a munka, ĂșjjĂĄszervezzĂŒk magunkat Ă©s kĂŒzdĂŒnk tovĂĄbb a magyar emberekĂ©rt - Ărta OrbĂĄn Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzĂ©sĂ©ben hĂ©tfĆn este. Közölte azt is, hogy ĂĄprilis 28-ĂĄn vĂĄlasztmĂĄnyi ĂŒlĂ©st tartanak.
2026. MĂĄrcius 09. 12:00, hĂ©tfĆ | Helyi
Magyar PĂ©ter nevĂ©t emlegetve tagadta az orosz nagykövetsĂ©g, hogy a Kreml kĂŒlönleges egysĂ©ge befolyĂĄsolni akarnĂĄ a magyar vĂĄlasztĂĄsokat
2026. Ăprilis 29. 13:00, szerda | Belföld
KamatdöntĂ©s - Varga MihĂĄly: egyhangĂșlag döntött a monetĂĄris tanĂĄcs az alapkamat szinten tartĂĄsĂĄrĂłl
EgyhangĂșlag Ă©s egyetlen napirendi javaslatkĂ©nt döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) MonetĂĄris TanĂĄcsa az alapkamat szinten tartĂĄsĂĄrĂłl












