Hírek
2017. Június 26. 13:06, hétfő | Helyi
Letették az új és Cegléden első kosárlabda csarnok alapkövét
A 800 fő befogadására alkalmas csarnok TAO-támogatásból és lengyel-magyar együttműködésben épülhet meg.
A létesítmény a Várkonyi iskola kollégium felőli udvarán épül meg. A 800 fő befogadására alkalmas csarnok TAO-támogatásból és lengyel-magyar együttműködésben épülhet meg. De az ünnepi beszédekben többen is megemlítették és megköszönték a Cegléd város által nyújtott támogatást és segítséget.
A Várkonyi iskola udvarán tartották az ünnepélyes alapkőletételt nem csak magyar sport vezetők, politikusok de lengyel sportszakemberek és Lengyel Köztársaság Magyarországi nagykövetének részvételével. A CEKK még tavaly kapta meg az engedélyt TAO gyűjtésére az új csarnok megépítéséhez. Egy lengyel cég is támogatta ebben a formában a kezdeményezést, ezért így lengyel magyar együttműködésben lehet új otthona a ceglédi kosaras lányoknak. Az ünnepségen részt vett a Sportért felelős államtitkár, Dr. Szabó Tünde is, aki a ceglédi sportolók sikere mellett kiemelte a kormány támogatásának jelentőségét és az utánpótlás képzés fontosságát is.

A felszólalók mindegyike kiemelte azt is, milyen sok segítséget nyújt és nyújtott Cegléd városa és a térség országgyűlési képviselője is. Az időkapszulába - amelyet az építkezés megkezdéseként elhelyeztek - bekerült a mai újságokon kívül egy Magyar Kupa Ezüst érem, Magyar bajnoki bronz érem, rajzok és persze fotók is a csapatról. A csarnok avatójára pedig már most meghívtak mindenkit. 2018-ban Cegléd Gdynia mérkőzéssel avatják majd a létesítményt.
forrás: ctv.hu
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












