Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2016. Január 30. 21:00, szombat | Helyi

Ami volt, és ami lesz - Lebontott Rákóczi úti épületek

Ami volt, és ami lesz - Lebontott Rákóczi úti épületek

Sokakat foglalkoztat a gondolat, hogy mi épül majd a lebontott Rákóczi úti épületegyüttes helyére. Utánajártunk, sőt, azt is megmutatjuk, mi volt eredetileg a szebb napokat is látott épület.

Haladjunk időrendben, és kezdjük azzal, mi volt kezdetekben a most lebontott épületegyüttes.

A Rákóczi és Ady Endre utca sarkán álló épület eredetileg Cegléd egykor legtekintélyesebb és legbefolyásosabb családjának, a Gombos családnak háza volt. Annak a népes családnak, akiknek tagjai évtizedeken keresztül a város üzleti, kulturális és társadalmi rétegének meghatározó személyiségei voltak. Nem is ok nélkül. Gombos Pál építtette például Cegléd első emeletes házát az 1870-es években, fiaival együtt pedig két virágzó és jó hírnévnek örvendő vas- és fűszerkereskedés, valamint számos helyi ingatlan tulajdonosai voltak.

Az épület később volt iskola, óvoda, végül pedig napköziként zárta több mint százéves pályafutását.

A vele szomszédos épületegyüttes történetére talán már csak a legidősebbek emlékezhetnek. Az alábbi fotón még eredeti formájában látható az egykori Budapest Szálló (nem keverendő össze a tőle nem messze lévő Nemzeti Szálloda épületével), valamint az az épületsor, melynek udvarában Czeglédy Sándor 1927-ben megépíttette a város első kőből készült fényképész műtermét.

Kevés olyan felnőtt ceglédi lakos van, akit utolsó tulajdonosa, Ági néni ne fotózott volna a városközpontban lévő eldugott kis műtermében. Generációkat megörökítő munkásságának utolsó napját Kisfaludi István fotóriporter örökítette meg.

A műterem másik érdekessége, hogy azon kevés épületek közé tartozott Cegléden, melyek mindvégig eredeti funkciójukat tölthették be.

És, hogy mi lesz?

Az egykori cipész ktsz-ként működő épületsor már évek óta üresen, romosan várt sorsára, mígnem egy ceglédi vállalkozó megvette, hogy újabb sikeres történeteknek adjon helyet. Ez azonban koránt sem ment olyan egyszerűen. A közel 3000 m2-es területen álló ingatlanok tulajdonviszonyát több mint 10 év alatt sikerült végleg tisztázni és rendezni, így a még 2005-ben megvásárolt területen csupán tavaly év végén kezdődhettek meg a bontási munkálatok.

Erdélyi Gyula vállalkozó egyelőre annyit árult el a tervekről, hogy a felszabadított területre egy összefüggő épületegyüttest szeretnének építeni, melyben lakások, üzletek és szolgáltató helyiségek is helyet kapnának. Az eredetileg elképzelt építési terveket, munkálatokat nagymértékben befolyásolják majd a szigorú szakhatósági előírások, de ahogy a tulajdonos fogalmazott „azt szeretnénk, hogy Cegléd fő utcája egy impozáns, de a környezetbe illeszkedő új épülettel gazdagodjon”.

További képek az épület bontásáról:

Rákóczi úti épületbontás I. KÉPGALÉRIA
Rákóczi úti épületbontás Ii. KÉPGALÉRIA

fotók: Kisfaludi István
forrásanyag: Reznák Erzsébet - Képeslapok Ceglédről

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 11. 13:04, szerda | Helyi

Tájékoztatás az elektronikus ügyintézés változásairól

2024. November 18. 13:30, hétfő | Helyi

Még mindig mozog a Föld

Szombaton is sokan nézték végig azt a látványos fizikai kísérletet, ami bebizonyítja, hogy forog a Föld. Ezúttal is a Református Nagytemplomban mutatta be Kis Lajos és Kozma Attila a híressé vált Foucault inga lengését.

2024. November 14. 16:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtsük szelektíven a hulladékot!

2024. November 12. 13:20, kedd | Helyi

Lőrincz Viktor lett a szövetségi kapitány